2010. július 21., szerda

Top 10

A minap az javasolta B. barátnőm, hogy állítsunk össze egy 10-es listát a kedvenc olvasmányainkból. Ott rögtön össze is dobtunk egy közöset:o)) Sokban egyezett a véleményünk, ám azóta itthon is törtem a fejem rajta. Persze ez nem olyan egyszerű. Mi legyen benne: az amit egyszer olvastam ugyan, de hatalmas erejű, hatásos írás, vagy az, amihez vissza-vissza térek. Végül ez utóbbi mellett döntöttem. Mert nagy élmény volt a Kutya titokzatos esete az éjszakában vagy a Cifraárnyak és denevérek, A minden vilángol vagy a Szellemírók is, de másként, mint azok, amelyek időről időre kikövetelik, hogy újra meg újra kézbe vegyem őket. És persze kihagyjuk a kötelezőket is, mert ugyan van köztük néhány, amit annak idején nagyon szerettem, de mióta "kötelező", és időnként újra kell olvasnom őket, hát... úgy vagyok velük, mint a kölkök. Kamaszkoromban imádtam a Vörös és feketét, most már nem annyira. Ugyanígy vagyok a Nagy utazással is. Érdekes , a Sorstalansággal - még - nem. (Én már azelőtt is szerettem ezt a könyvet, mielőtt illendővé vált volna. A kölkeim felettébb büszkék voltak magukra anno, hogy amikor mindenki kérdezgette, hogy ki ez? mi ez?, ők képben voltak. :o) És még azt is tudták, mit jelent ez a fájdalmasan egyszerű mondat: "szeretnék egy kicsit még élni ebben a szép koncentrációs táborban")
Szóval a sokszor olvasott kedvencek:
1. Eco: A rózsa neve
Ha csak ezt a mondatot idézte volna, „Az egykori rózsa név csupán, puszta neveket markolunk”, már akkor is szeretném. Nem lehet elégszer elolvasni, követni a labirintusba, amit szavakból, mondatokból, utalásokból épít fel.
2. Malamud: Isteni kegyelem
A Nagy Katasztrófa után véletlenül (?) életben maradt Calvin Cohn gondolatának dupla csavarja persze nem a regény központi problémája, de fontos erkölcsi kérdést vet fel: "Elveheted-e feleségül ezt a legénykét, akit szoptattál?" Végül persze nem veszi el, de ettől még a civilizáció nincs megmentve.
Rejtő Jenő ???....mondjuk A 14 karátos autó
De állhatna itt még vagy 5 másik cím is. Annak idején a vizsgák befejeztével pihentetőül az összes Rejtőt újra elolvastam,de már általános sulis koromban is szinte mindent olvastam tőle. Olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy az egyik ismerősünknek megvolt az összes Rejtő, Nyaranta, amikor náluk időztem, rászabadultam a könyvszekrényükre. Alapműveltségem nagy részét ott szedtem össze. :o)) (A másikat meg úgy, hogy anyukám könyvet árult, én tehát minden kurrens műhöz hozzájutottam - legfeljebb nem tarthattam meg.)
3. Garaczi László: Pompásan buszozunk
"Felnőni: ráfizetés. Lemondani arról, ami elegáns, nagyvonalú, szellemes, szabad, játékos és eleven. Felnőni annyi, mint megtanulni bárkinek engedelmeskedni, aki ostoba, gyáva, boldogtalan, elnyűtt és oktondi. Önfegyelem és szervilitás. Lenőttség. A lenőttek társadalma."
Ez az a könyv, amit időnként elajándékozok, majd gyorsan újra megveszem, (és elolvasom), mert nem akarok sokáig garaczitlanul lenni. :o)
Esterházy :???? Javított kiadás
Nem volt egyszerű választani, mert sok művét olvasom szívesen újra. (Elég vén voltam már, amire " felnőttem" E. írásaihoz, eleinte rémesen idegesített a formabontása)
Ezt a művét választom, mert gyönyörű, ahogy számot vet a múltjával, az apja múltjával, jelentőségével, hatásával, a tettével. Megrázó, ahogy küzd önmagával, az apja ellen és az apjáért. Azután, hogy a Harmonia celestisben leírja ezt:" Édesapám olyan mint a jó Isten, mindenütt ott van. Csak most éppen itt nincs."
4. Szathmári Sándor: Kazohínia
Keserű utópia a hinek birodalma a megvalósult tökéletes társadalomról, ahol mindenki egyenlő, de elvész az egyén, és elvesznek az érzelmek, majd még keserűbb görbe tükör a belohinek rezervátuma a polgári társadalomról.
5. Simone de Beauvoir: Minden ember halandó
Nagyon fontos filozófiai kérdést feszeget. Mi meg elgondolkodhatunk rajta, mit is szeretnénk.
6. Hrabal: Díszgyász
A Sörgyári capriccio folytatása, méltatlanul kevés szó esik róla. Pedig talán az egyik leghatásosabb bemutatása a fasizmusnak az Armageddon című fejezete.
7. Jerome K. Jerome: Három ember egy csónakban
Mert nem lehet állandóan véresen komoly dolgokkal foglalkozni :o)
8. Durrell: ???? A hahagáj
Tőle is bármikor bármit - minden magyarul megjelent könyvét olvastam - többször is. Lenyűgöző, ahogy minden teremtményt embernek tekint, és tiszteletre méltó, ahogy megpróbálta megmenteni a veszélyeztetett fajokat. Talán emiatt választottam ezt a regényét. De lehetne bármelyik másik műve is.
9. Agatha Christie: Bagdadba jöttek

Sokat köszönhetek a krimi királynőjének. Amikor beteg lettem, sokan irigykedtek: "de jó, most otthon vagy, nincs semmi dolgod (Értsd: nem tudsz semmit tenni), mennyit olvashatsz. Aha, többnyire a 40. oldal táján rájöttem, hogy nem hogy azt nem tudom, mi történt eddig, de azt sem, mi a mű címe, ami a kezemben van. A filmekre ugyanígy nem tudtam odafigyelni. Jó idő eltelt, mire újra könyvet tudtam olvasni: Agathát - németül. Arra muszáj volt figyelni, mert a mondatokért -néha a szavakért is meg kellett küzdeni. És miért pont ez? Mert lenyűgöz a Suq leírása. Zseniális jellem- és környezetteremtő.
10. H.P: 1-7 Ha egynek tekinthetjük a 7 kötetet. :o))
És a plusz egy:
Ez nem regény - kordokumentum. És nagyon élvezetes szövegek kísérik az egyes tárgyakat.
És hogy valami kreatív is legyen a bejegyzésben, készült tegnap két figura: egy szedett-vedett elefánt, meg egy madár.





Ami még nem hattyú, de már majdnem. :o)) Elég setét lett a kép. :o((
Ők ma útra keltek.

4 megjegyzés:

  1. Ó. Pont most olvasom én is a Bagdadba jötteket, de csak angolul van meg - és nem is tudtam, hogy van magyar kiadása. Meg tudnád nézni, hogy melyik kiadó és mikor jelent meg?
    Előre is nagyon szépen köszönöm. :-D

    VálaszTörlés
  2. A Hunga Könyvek sorozatban - ezekben nem találom a kiadás dátumát. Még egy érdekesség : a német kiadásból hiányzik pont a Suq leírása. :o(

    VálaszTörlés
  3. Ejha, van mit pótolnom olvasás terén :))) Rejtőt viszont én is imádom, és újra-újra olvasom :)
    Lehet, hogy nem hattyú a madárkád, de határozottan szép :)

    VálaszTörlés