Jel

"jel hogy vagyok; sün-életem tüskéi e
szakadt létben, kizárva minden idegent,
de átbocsátva ami még közös maradt
a testvérek közt: táj varázsát, távoli
egek pirossát, és a tejnél édesebb
levegőt,..."  (Babits)
Igaz, én nem a léckatonákat sorakoztatom fel, hanem valami produktívat. Mostanáig eléggé csöndben voltam itt, bár  többszörös szabadságharcba fogtam - küzdöttem derekasan, de elbuktam. Hogy mi ellen? Hát ami miatt nekünk most annyira jó, hogy irigyel minket Jóska, Pista, Mári, Sári meg aki még csak irigykedni akar. Naná, hogy a pedagógus életpályamodellel van bajom.  Mert olyan jó nekem, hogy kaptam sok-sok fizetésemelést, és most a rengeteg melóval, amit abba fektettem, hogy csináljunk egy jó sulit, és amihez mindent elvégeztem, amit csak kínáltak, meg még többet is, pont annyit , mint ... De ezen már túl vagyok. De hogy  többtizenév tapasztalattal, és mindenféle eredményekkel a hátam megett most még bizonygatnom kell, hogy jó úttörő vagyok, hát azt nehezen veszi be a gyomrom. Sokáig mondogattam, hogy  nem akarok beszállni a homokozóba, mert megalázó az egész procedúra. És igazam is van!!!  De TJ azt mondta, 1. Mér akarom kihajigálni a pénzt az ablakon? 2. Ha nem kell, adjam a gyerekemnek  3. Dolgoztam én már annyit és úgy, hogy igen is fizessenek. 4. Nehogy már ne tudjak összedobni röhögve egy ilyen portfólióbasromságot. (háááát, hogy röhögve...?!) Így aztán nézem a bevallandó lapokat, és töprengek, hogy a veszprémi távoktatós egyetem vajon mikor volt (ja, tudom elő kell venni a tanúsítványt,  de nincs is mind meg. A francba, én anno ezeket azért csináltam, mert fejlődni akartam, nem azért, hogy majd egyszer ... , és a könyvünk mikor is pontosan ... ) Ja, hogy közben tanítani is kell? De hiszen
"az egyszerűsített változat „megjelenéséhez” bizonyára az vezetett, hogy a portfóliós értékelést szervezők belátták, hogy ilyen mennyiségű munkát a pedagógusok többsége – napi munkája mellett – nem tud a jogszabályban meghatározott minőségben elvégezni, továbbá a feltöltött teljes portfólió értékelésére is komoly kapacitást kellene mozgósítani" (aki nem ismerné -ez az oldal azért hasznos) Szóval 
nézegetem a lapokat, és közben egyáltalán nem röhögök. Inkább hörögök, de hagyjuk! Hiszen nem a sirámaimat akartam feljegyezni, hanem  

"Azért valami vidámabbról, kevésbé szívszorítóról is szól-

va valamit: az a helyzet, most már szinte ezer százalékig

biztosak lehetünk benne, hogy Munkácsy lakott itt a kas-

télyban néhány napot. Festeni nem festett, de pihent végre

az istenadta, mindig nem dolgozhatott az se. Látszik azon-

ban a képein, egy s más megragadta nálunk.

És, bevallom, ez nem is meglepő." (ez pedig innen, és ajánlom, hogy elolvassátok! Vagyis ajánlom, hogy olvassátok el, mert csúúcs!)

Szóval ami miatt most itt billentyűzetet ragadtam, az az volt, hogy HORGOLTAM. Nem is tudom, mikor tettem ilyet. Mert az, hogy esténként jár a kezemben egy tű, valami kendőfélét horgolok, majd lefejtem és újrakezdem, nem nevezhető igazi horgolásnak. De most van produktum:

Mert mindjárt itt a tavasz!

Sárgulunk, sárgulunk

 A sok javítás mellett muszáj már horgolni is. Mostanában baromfiakat. Mind frissen kelt ki, még sárgák. És már gazdájuk is van - az egyik a büfét ékesíti, a másikat a konyhás néni kapja, aki minden iskolai banzájon, ünnepségen, szalagavatón mindig külön süt nekem krumplit - szigorúan nem a rántott hús után. Szóval csibék, kacsák. Íme:

Élőben nem ilyen bénák - érdekes a fénykép kihozza a hibákat. (Nálam is.)

Na,  aztán meg úgy volt, hogy jött gombolydás hírlevél. Sok akciós fonallal. No, ez már döfi! Gyorsan fel is töltöttem a fogyóban levő színeket - gyönyörű sárgákkal, rózsaszínekkel, ....  (Egy vagyon.) Csak azt felejtettem el megnézni, hogy milyen tűhöz lesz jó. Így jár, akit az érzelmei elkábítanak. 0,75-2-ig. Hm. A kettes azonban már nagyon laza textúrát ad. Hát... így jártam.

Különben pedig javítok, javítok, javítok, és még így sem eleget.  Már álmomban is azon töprengek, mi legyen az összehasonlítás tárgya. A minap kitaláltam egy Berzsenyi- és egy Szabó Lőrinc-vers összevetését. A vicc az volt, hogy semmi közös nem volt bennük a címen kívül. :o)) De  a többség jól megoldotta. :o) És mindjárt márc. 15.  Amikor is befejeződik a félév. Utána már szinte semmire sem megyünk egymással. :o( 

Az emeltesek elkísértek megnézni az Anna Kareniná-t. Csináltak belőle egy jó kis (nyálas) amerikai filmet. Anna ugyan meghal, mert azt már mégsem lehetett elkerülni, de a két pasi egyáltalán nem olyan görény, mint a regényben. Vagy csak elkerülte a figyelmem? Viszont nagyon szép operatőri megoldások voltak benne. Pl Anna arca a fátyol alatt, miközben hallgatja az urát, hogy el fogja venni tőle a fiát, mintha apró darabokra törött volna. Vagy a végtelen (kerettelen) zöld mező, ahol szerethetik egymást az emberek. Nincs közönség, nincsenek ítélkezők, az ember önmaga lehet. És ügyesen kihagyták Levin politikai-gazdasági nyűglődését, mégis felismerhető a tolsztojizmus. 

Jó hét volt, sok minden történt. Pl ismét megnéztük a Cezanne-kiállítást.Tetszett. Ismét.

De tegnapra úgy kikészültem, hogy egész délután aludtam. 

Valami rendes dolgot kellene horgolni. Mintha elfelejtettem volna. :o(

Jel

Jel, hogy még létezem. Csak annyi minden leköt, hogy nem jut időm a horgolásra. Ez nem igaz. Talán inkább a cél hiányzik.  Nem tudom, mit kinek. Csak úgy meg most nincs kedvem. Ha van valami ötletem, akkor azért nekiállok. :o) Így volt ez például március 13-án. Látván Kriszta szépséges alternatív kokárdáit elfogott a hazafias indulat, és én is nekiláttam este 10 körül, hátha valakinek szüksége lesz rájuk. Reggel aztán felöltvén a kiválasztott fehér inget, fekete kabátot, mennék ám az előszobaszekrényhez, ahol immáron 30 éve az ajtó belsején lévő tapétába tűzve várakoznak különféle kokárdák, hogy éppen kedvem szerint válogassak belőlük (általában egy valamiféle kerek évfordulóra ajándékozott darabot választok, amelynek a közepébe Petőfi maga van betűzve ), és ... ujjé, nincs is olyan ajtó! De akkor vajon hol lehetnek a kokárdák?  Nos ezt hajnali fél 7-kor nem annyira lehet felidézni, így jött a vészforgatókönyv, és a saját alternatívjaim közül választottam egy kis nyomit, hogy mégse maradjak szégyenben (Mert a ferencjóskás szalámira az idén elfelejtettek kokárdát tenni, és nem vettem friss húst sem a Lidliben). Így aztán igen egyedi darabbal büszkélkedhettem az iskolai ünnepélyen. :oD   Vajon melyikkel?

  Az elmúlt napokban hanyagolva a kötelező munkát (romantikás portfóliók), kinn a kertben élveztem a napsütést, és néztem, hogy nőnek a tulipánok. :o)  Próbáltam magam hasznossá is tenni, szorgalmasan gereblyéztem a füvet. Nagyjából  2 négyzetméterrel végeztem vagy fél óra alatt, és aztán kiderült, hogy nem tudom eléggé rányomni, tehát sokáig csináltam semmit. :o(
 Itthon aztán megvigasztaltam magam egy fészekalja csibével, kacsával. :o)

 Viszont ismét újraolvastam. Böll Biliárd fél tízkor-ját.
 Annak idején, amikor az egyetemen kötelező volt, nagyon idegesített az előadásmódja, most viszont kifejezetten élveztem. Szeretem, amikor ugyanazt a dolgot, eseményt, több nézőpontból is láthatjuk, ráadásul itt sikerült  egy fél évszázad német történelmét néhány szereplő elbeszéléséből sajátos megvilágításba tenni. "A tulok szentségének" követőivel egyedül az örültnek nyilvánított feleség-anya képes tevékenyen is harcolni, a "bárányok" csak hallgatnak  az áldozatot vállalják vagy bénultan nézik, mi történik, és eljuthat a világ oda, hogy a fiú lerombolja az apa életművét (mint ahogy a fiúk valójában is lerombolták Európa nagy részét). És vajon a következő nemzedék felépíti-e ismét, vagy előbb meg kell értenie, mi történt.

"Én Hölderlint olvastam: <Szánakozva marad szilárd az örök szív>, és Ferdi csak May Károlyt, de az, úgy látszik, ugyanazt a lelki nemességet tanította;"