2010. március 21., vasárnap

"Egyszer volt egy nagy csoda"

Elindítottam Latinka játékára az ajándékot a Piciny szépségek otthonába. Nem vagyok egy csomagolóművész, ezt azonban sikerült úgy beragasztgatnom, hogy kisbaltával bontják majd ki. :o) Hogy mit rejt a csomag, még titok lesz egy darabig, mivel ez az otthon a tengerentúlon van. Eltart egy ideig, míg néhány kitérő után odaér. De bízzunk a postában, az eddigiekkel minden rendben volt.
A horgo-blogra feltettem egy eszközt, és bemutattam, hogyan lehet vele dolgozni, itt nem ismételm meg, csak egy képet mutatok:
A végeredmény még nem tökéletes, de már egészen birkaformájuk van. (A múltkori kék fülű kutyához képest.) Az egyik nagyon marcona, a másik némiképp csúcsfejű lett, ezért kapott sapkát.Még a héten készült ez a tűpárna:

És persze a három nyulak, akiket érdemes alaposan megviszgálni, mert nem szokványosak, az egyik pl malacnyúl. :o)
Készült még egy gombos bagoly meg egy virágtündér:
És végül egy új csirke ( kakaska). A z újítás nemcsak a külcsín, hanem a belbecs is. Nem vattával tömtem ki, hanem - köszönhető a mosógépünkben rejtőző fekete lyuknak - egy páratlan zokni orr-részét megtöltöttem lencsével, elvarrtam, és azt gyömöszöltem a testébe, így könnyen tud üldögélni bárhol.
Horgoltam még rengeteg virágot, csak úgy gyakorlás gyanánt, de még nem tudom, mi lesz belőlük.
Tegnap egy hónap szobafogság után eltúráztam a T-ba, mert ott szombaton du. is nyitva a posta. Gyalogoltam. A kb. másfél km-s úton úgy elfáradtam, hogy utána nem győztem kipihenni magam. :o))

3 megjegyzés:

  1. Folyamatosan ámulok és bámulok, hogy milyen szorgos vagy. Megint egy csomó aranyos kis állatkát hoztál! A csúcsfejű bari most a kedvencem :)))

    VálaszTörlés
  2. Aranyosak...nekem nagyon tetszenek :))Jó kedvem lesz tőlük.

    VálaszTörlés
  3. A horgo-blogon már irtam kommentet. Most ismétlem magam, nagyon aranyosak a húsvétra készülő figuráid. Pont ilyen tömő anyagot keresek. Tudnál nekem segíteni?

    VálaszTörlés