2010. március 15., hétfő

Tavaszváró mindenféle

A héten még alaposan kihasználtam az itthonlétet - nem is nagyon mertem kimászkálni ebben az időben - legfeljebb az orvoshoz. Szóval készítettem néhány nagyikockát a közös takaróhoz, többek között egy-két macisat. Az utolsó tegnap készült el, saját tervezés. :o))

És persze a napok egy része a postázás jegyében telt, hétfőn - mint már írtam elmentek a nyeremények. Egy valakitől még nem kaptam visszajelzést, de remélem, az is megérkezett.
Aztán összeszedtem egy csomagra való "csetreszt" Zsuzsi Add tovább játékára. Feladni csak kedden tudom majd. Persze megmutatni is később fogom. :o) És elkészültek a meglepik Latinka játékára is. Azok is csak postázásra várnak.
Hozatni szerettem volna az IKEÁ-ból fotel karfájára szerelhető táviránytítótartót, de nem volt. Így némi többletmunkával készítettem egyet:
A polártakatót alábéleltem egy póló nyakrészével, hogy ki ne szakadjon a súlytól.
A tavaszvárás jegyében pedig újabb csibék és kacsák jöttek létre - már meg is van a gazdájuk.
Meg virágtündérek:

Némiképp módosítottam a tavasz koszorút , mert halálunalom koszorúalapot készíteni. .o))


Holnap pedig vár a munka. Nem lesz egyszerű 3 hét szobafogság után.

1 megjegyzés:

  1. Na szóval, ha már idejutottam végre :D: a távirányítótartó szuper ötlet, nagyon tetszik. A tavasz koszorú igazából nekem így jobban tetszik, mint koszorú formába, hiába, szeretem a szokatlan dolgokat :)))
    A tündérek és a csibék is nagyon tetszenek, a nagyi négyzeted viszont viszi a pálmát, szuper ötlet szuper kivitelezéssel :)))
    Most pedig én kérdeznék valamit... részletek nálam :)))

    VálaszTörlés