2011. augusztus 2., kedd

Utóhatás

Elmentek a pasik, én meg leeresztettem. J szerint hiányzik a jó stressz, hogy több fickót kell terelgetni, szemmel tartani, felügyelni. Két napja fekszem, és vacogok, meg nyögök, mert minden ízületem kész. :o(  Ki gondolta volna, hogy mennyire útban van az ember kisujja, ha írni akar?! Egy halom számlát alá kellett írni, és rémesen szenvedtem közben. Csakúgy mint amikor fel kell állnom valahonnan. Pedig a térdemmel nem is törölgettem csempét. Szóval heverek, alszom, és ha felébredek ezt látom:

Nem kis elégedettség tölt el, mielőtt újra elalszom.Nem, ennyi könyvet nem selejteztem ki ajándékoztam el, de a könyvek maradnak utoljára. Szegény J hurcol, rakodik, és pöröl velem, ha nagyon nyüzsgök. Ma a konyhát próbálja használhatóvá tenni.
Még ha akarnék sem tudnék horgolni, mert a tűk még nem kerültek elő. A fonalakat gyönyörűen rendbe raktam, színek szerint válogatva. Vajon melyik színből találtam a legtöbb fonalat? Aki a sárgára szavazott, nyert. :o) Aki csak belátogatott hozzánk, elcsodálkozott, hogy minden helyiség sárga (kivétel a fürdő, mert az kék-fehér.) Nem értem, egyik szebb sárga, mint a másik. Hol van az előírva, hogy a szalon csak vörös lehet, a cselédszoba meg zöld? A festő meg örüljön, nem kellett annyi színt kevergetne. :o) Na jó, a sötétítőt majd lecserélem valami más színűre. :o)

1 megjegyzés:

  1. Liebe Eta,
    wie geht es denn voran?


    Hab schon mal eine Mail beantwortet. Dachte, Du hast vielleicht auch ein wenig Stress im Moment?

    LG, Pfiffigste

    VálaszTörlés