Igyekszem kiheverni az elmúlt hónapot. Szó szerint heverni. S. doki csak a fejét csóválta, hogy "Tudjuk, sose ismeri fel, mennyi a sok". És rám parancsolt, hogy annyit feküdjek, amennyit csak tudok, és ne merjek semmi nehézzel kikezdeni. Szóval heverek. Este egészen mereven, és ilyenkor elhatározom, hogy holnap pedig nem veszek be fájdalomcsillapítót. És ez az elhatározás szilárd. Egészen másnap 10-ig. Akkor már annyira fáj a térdem, könyököm, csuklóm stb, hogy inkább House vagyok - Vikodin helyett Aspirinnel. Az allergén anyagok pedig csak szaporodnak. :o( Erre meg azt a magyarázatot kaptam, hogy annyi ideig szedtem immunszupresszánst, hogy eltart egy ideig, amíg normális lesz az immunrendszerem.. Na, ennyit a fjordokról az étkezésről.
A horgolt állataimnak pedig lába kelt, és magukkal vitték a horgolótűket is. De tényleg. Még mindig nem kerültek elő, és már nincs is az erkélyen olyan zacsi, amilyenbe emlékeim szerint pakoltam őket. :o(( Itt egy halom jó kis fonal gyönyörűen rendbe rakva, és tű egy szál sem. Illetve van néhány bambusz tű, mert azokat másutt tarom, mint a többit, de azok 4-essel kezdődnek. :o( Persze a rengeteg kisujjam miatt még úgysem tudnék semmit csinálni, de mégis. Legalább elvben.
Így tehát olvasok. Ha már a moziba nem tudtam elmenni megnézni a HP-t , újraolvastam az utolsó két kötetet. És szépen lassan, alaposan kiélvezve a történetet elolvastam Grecsó Krisztiántól a Mellettem elférsz-t.

Elvarázsolt a történet. Az elbeszélő a saját sorsát csak jelzésszerűen helyezi el benne, sokkal fontosabb számára, hogy felfejtse a múlt szövedékét, hogy sok mindent megtudjon a családja múltjából.  Így kirajzolódik a családi legendárium - igaz csak néhány alakja kap hangsúlyos szerepet,  a többiek története még elmesélésre vár.  A rokonok történetein keresztül egyre közelebb jut önmagához, egyre biztosabban felismeri a gének szavát, és azt is, miben kell meghaladnia az ősök lehetőségeit. Igaz, egyelőre úgy tűnik, a történetek kísértetiesen ismétlődnek, de az én meséje még nem zárult le. Ő még próbálkozhat, még beilleszkedhet, még legyőzheti a telep visszahúzó erejét, még lehet városi ember. Mindeközben pedig elgondolkodhatunk, hogy mi mit tudunk az őseinkről, ismerjük-e annyira a történeteiket, hogy felismerjük a saját életünkben megismétlődő csapdákat, kátyúkat, és ki tudjuk-e kerülni őket. .Vagy a "heted ízig bűnhődés" elkerülhetetlen?