2013. július 12., péntek

Zöld

Mióta nincs suli, de volna sok töprenkedés bizonyos dolgokon, inkább eszeveszetten horgolok. Csak ne kelljen!  Olyan sok mindent szeretnék csinálni, mint szinte minden nyáron, ebből valamennyi megvalósul, más terv marad, mert a felénél azt veszem észre, hogy elment a nyár. Kezdődik , kezdődik, kezdődik! (Bevallom, egyre kevésbé vagyok ilyen lelkes.) Az idei év végi értekezlet  kulcsszava a változás volt, kíváncsian várom. Hogy a változás előszele a most megszellőztetett béremelés volna? - Hm. ez csak arra volt jó, hogy (öncenzúra -  coopy right by Esterházy). De hogy megint ellenünk fordították a társadalom egy részét, az biztos.  Mindenkinek javaslom Beke Kata nagyon igaz könyvét, a Jelentés a kontraszelekcióról-t - aztán el lehet gondolkodni, hogy mit lát, tanul az a gyerek - és mit hozzon otthonról. Én meg már nem akarok gondolkodni, tehát kiülök a dombtetőre az erkélyre - ha nem túl nagy a hőség, mint pl. ma -, onnan nézek szerteszét, és szerencsére elég magasan lakunk, hogy csak a szomszéd suli udvarán levő fák lombját lássam meg a sok virágot az erkélyládában. Vettem egy halom levendulát, illat is van. :o)
Voltak ugye a táskák, és tervben egy baba. (Vissza a gyökereimhez!) El is készült a baba, de mára még volna tervem, ha hazajöttem anyutól talán meg is valósítom.
Íme:

 

  Aztán megint váltok munkaeszközt, és jöhetnek a kötőtűk.
De miért is zöld a címe -ááá, nem azért mert lelkesen adózok a grípísznek, és szeretem szelektíven gyűjteni a szemetet - ami így sokkal több helyet foglal, de talán teszek valamit a ... nem akarok nagy szavakat használni. Maradjunk abban, hogy teszek valamit.
 Azért zöld, mert megfigyelésem szerint mostanában csak a zöld színű élelmiszerekre nem vagyok allergiás. (ez ma megdőlt. Gyakorlatilag minden ételtől kiütést kapok, ami bekerül a szervezetembe.) De próbálkozom. Ezért aztán többen is javasolták, hogy csapjak fel gasztrobloggernek. No, azt azért nem vállalom, de néhány szörnyűséget elmondok, megmutatok. Mint pl a mai ebédet.
Töltött cukkinit akarok vacsira csinálni, elkészítettem a hozzávalókat, és részben abból ebédeltem. A cukkiniket kivájtam, bemasszíroztam zöldfűszeres olajjal (kakukkfű, oregánó, rozmaring, só, bazsalikom, petrezselyem), és 15 percre bedugtam a sütőbe egy olajos sütőlapon. Míg ők benn süldögéltek, készült a belevaló. sok zöldhagymát és fokhagymát felaprítottam, és innen indult a kóser konyha, még arra is vigyáztam, hogy a fakanalak össze ne érjenek. A ragadozóknak (ja, bocs most csak egy van itthon) gombát és pulykadaráltat pároltam a hagymával, majd megy bele paradicsom, tojás, a tetejére sajt (és majd megint vigyázhatok, hogy össze ne érjenek), bele a maradék zöldfűszeres olaj fele, magamnak meg a cukkini belsejét meg vagy 40 dkg spenótot pároltam, amikor nagyon sok levet eresztett, gondoltam, kár ezt csak úgy a levegőbe engedni, leöntöttem, vágtam bele uborkát, tettem hozzá hideg vizet, citromlevet és zabtejszínt.  Valami isteni nyári, hideg leves lett. Kár hogy nem volt hőség hozzá. Úszkál benne egy kis spenót is, de sebaj!



 Miközben ez a dolog párolódott - meg a puoka is -(Mióta nem eszem húst, minden főzéskor gyanakszom rá, hogy most fogom megmérgezni a családom, mert nem létezik, hogy ami ilyen büdös, az ne legyen romlott. De eddig még nem lett bajuk.) feltettem egy kevés vizet egy fazékban, mire ez forrt, a vízforralóban is felforrt az egy liter (ha a hideg fazékba önteném, lehűtené -fizika :o) ) És megfőztem egy zacsi kölest. Aztán szépen összekevertem. Ja, e az egész előtt 6 újkrumplit megsikáltam, és a Zazálea-féle sütőzsákban bedugtam őket a mikróba. 10 perc alatt csodásan megsültek. Itt az eredmény. A maradék uborka sem veszett kárba. Iszonyúan jól laktam. Aztán jöttek a kiütések. Vajon melyiktől?


 Heh, még a terítő is zöld. És hogy honnan a zöldfűszer? Részben innen, részben az erkélyről. A harmadikon már nem hat a sok ólom. Vagy?


3 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett a baba! :)

    Tetszik a gasztrobejegyzés is. Arra gondoltam, hogy ha már ettől is kiütést kapsz, lehet, hogy a fűszerekben, főzéshez használt olajban kell keresni a hibát, nem a fő nyersanyagokban, de a saját fűszerrel nem lehet gond. Már amúgy sincs ólom az üzemanyagban, de a szálló porral le is ülepedne, nem menne fel a harmadikra.

    VálaszTörlés
  2. Jó kis bejegyzés lett, mindenestül.
    Mi a fene lehet ezekben, amire allergiás vagy?

    VálaszTörlés