2011. május 8., vasárnap

Babó, Böbe babája

Elkészült Böbe IV. :o) (Nem, nem fogok rengeteget klónozni.) Csakhogy Böbe III., aki egy kislánykához indult húsvét előtt, úgy döntött, inkább világot lát, és elkóborolt valamerre. (Ha a postás lánya játszik most vele, nem bánom, de ha ebek harmincadjára került, akkor irgumburgum posta! ) Az meg nem járja, hogy ahol szeretettel várják, oda nem érkezik meg, szóval muszáj volt megismételni az eljárást. Igen ám, de amint elkészült a feje is, rájöttem, hogy nem böbés.  Uuuutálok varrni, mindent egybeszerkesztek, tehát egyszerűbb volt valami mást kihozni belőle, mint bontani. Különben is látszott rajta, hogy inkább fiú akar lenni. (Hogy Böbe fia vagy fiúja, azt mindenki a maga lelki beállítódása szerint döntse el!) Így lett Babó. (A 80-as években megjelent Tolkien regénye arról a bizonyos nyughatatlan hobitról, annak volt a magyar címe A babó.)
Aztán persze nekiálltam újra Böbének is.
 Nem mondom, hogy egyre jobb lesz.
Íme a pár:
 Holnap újra útnak indítom immáron őket, remélem, mire elkészül a babaház, meg is érkeznek. És megérkeznek!
Valaki nem tudna intézkedni időjárás ügyben? Azt a 10 %-ot, amit az e-on az idejében, rendszeresen, tisztességesen  fizetőknek felajánlott, most emészti fel a hősugárzó. :o(

3 megjegyzés:

  1. Nagyon aranyos vagy!! :) Nagyon szépen köszönjük, és nagyon várjuk:) Babó külön fiúszobát kap majd:)

    VálaszTörlés
  2. Eta kedves, ne haragudj, hogy itt török rád, de nem találom a mail címed. Elküldenéd nekem a postázási címed? A szeretetcsomagos lányoktól 1 hete nem érkezett válasz sajnos :( szineskavics@gmail.com-ra várom jó?
    Ölellek és köszönöm a kedves szavaid!
    Kata

    VálaszTörlés