Maradok a kaptafánál

 Hm, a képet feltölti, bár a feltöltés lapon semmi nem látszik. No, mindegy.  Szóval van kép is.
A minap mikor a dokinak örömködtem, hogy hurrá meggyógyultam, mindjárt mondta, hogy "Ááá, nem, csak jobban van". Mert ő mindig gondoskodik róla, hogy nehogy elszálljak, és tudatában legyek a korlátaimnak. (Tudatában vagyok.) Aztán a hétvégi hidegfront alaposan megtámogatta S. doktor figyelmeztetését, nehogy már elbízzam magam. :o( Két napig szinte fel sem keltem, ezzel el is intéztem a húsvéti előkészülteteket.  Végül erőt vettem magamon, és sütöttem (géppel) kalácskenyeret,  meg rendes kenyeret, és egy halom vegán muffint. De nem csak én ettem, sőt. :o))
És olvastam. Sokat, sokfélét. A múlt heti rendezvényen előadást tartott Domján  László is az emberi agy és a betegségek legyőzésének kapcsolatáról. Magyarul az agykontrollt népszerűsítette. Biztos vagyok benne, hogy lehet kapcsolat a tudatunk/tudatalattink és a betegségek között, el is kezdtem olvasni Silva könyvét, hátha meg tudom tanulni tanfolyam nélkül is a praktikákat, de egyelőre ott tartok, hogy elkezdek visszafelé számolni 100-tól, és kb. 60-nál elalszom. :o))
Elolvastam még Julian Barnes könyvét: A világ története 10 és 1/2 fejezetben. Annyian lelkendeztek róla, hogy jóval többet vártam tőle. Az első Noé történetét meséli el igen sajátos nézőpontból, ez tetszett, de a többit néha unalmasnak, nehézkesnek tartottam. Nem először járok így, ha valamit nagyon dicsérnek.

Nagyon gyorsan végeztem Marina Nemat Adjátok vissza az életemet! című önéletrajzi regényével. Nagyon megrázó történet az iráni "forradalom" idejéből, amikor a forradalmi erők elkergették a sahot, és Khomeini hívei korlátlanul dúltak, rettegésben tartották az embereket. A szerzőt 2 évig tartották Evinben, a politikai elítéltek börtönében, és közben megjárta a poklok poklát.  szerencséjére az ő sorsa jóra fordult - bár az életét nem kaphatja vissza - de hány ezer embert hurcolhattak el és tarthattak embertelen körülmények között, csak azért mert a normális emberek életét akarták élni?

Közben horgoltam is, de nem túl nagy intenzitással. Némi változatosságra vágytam, így belekezdtem egy terítőbe. A minta azt állította, gyorsan elkészül, és valóban jól lehetett vele haladni, de a felénél rémesen meguntam.  Csak számoltam a láncszemeket és a pálcákat, és semmi változatosság. Így kitaláltam, hogyan lehet gyorsan befejezni , blokkoltam, vasaltam, és kész. Most nem tudom, mit kezdjek vele.  Hehe, képen nem is olyan ronda.

De hogy helyre álljon az önértékelésem, gyorsan nekiestem egy elefáninak. Hamar kész lett, és sokkal jobban szórakoztam közben, mint miközben a láncszemekkel haladtam gyorsan. :o)

Szóval maradok a kaptafánál, és továbbra is inkább figurákat készítek.