2010. szeptember 29., szerda

"Legyek én a kacsa..."

Lúdanyó útnak indult. Remélem, rendben megérkezik.
Az utóbbi napokban nem sokat volt tű a kezemben, inkább toll. Visszamentem 2 hét nyavalygás után, és szembesültem a ténnyel, hogy vége a szeptembernek, és alig vannak jegyek. Az első héten nem is nagyon tanulunk, utána nem írja be az ember (én) a rossz jegyeket, mert nem jól hat, ha rögtön elvesszük a kedvét szegény gyereknek, és mire összejött volna annyi új anyag, hogy érdemes legyen kérdezni, kidőltem.:o(( Szóval most van mit behozni. Itthon is. Mert egyrészt nem volt energiám semmit sem csinálni, másrészt kinyúlt a mosógép, és már alig látszunk ki a szennyeshegyek alól.
Érdekes dolog ez a modern technikával. Az első nagyon korszerűnek számító mosógépem egy Hajdú minimat volt, 17 évig bírta, úgy, hogy 4-5 éven keresztül minden nap minimum egy menetet lezavart, de inkább kettőt. Utána Wirlpool jött, az már csak fele időt bírt ki, pedig - a gyerek már nagyobb lévén nem öltöztettem át naponta minimum 4-szer - jóval kevesebbet dolgozott -legfeljebb hetente 3 alkalommal. Ez a csodamasina meg talán 5 éves lehet - a "gyerek" elköltözött, saját gépe van -, egyre kevesebb a szennyes. Egy hétig izgultam, hogy kidobjuk-e, vagy még elfogadható áron megjavítják. Elfogadhatónak tűnik, de ez csak akkor derül ki, ha rövid időn belül nem lesz más baja is.
És a sok kötelező, meg a versenyre olvasandó kötelező, mert a gyereket fel kell készíteni... Szóval... van elfoglaltságom a horgoláson kívül is. Még jó, hogy megszerelték az összese szemem a nyáron. .o)
Jó, azért egy kicsit horgoltam is. Tipikos Szegény Dzsonit javasolta, tehát ő lett kész először. Árnika még csak derékig létezik. A törpék meg... " A fiúk a bányában dolgoznak.." Rájuk most egy darabig várni kell.
Azt a pillanatot ragadjuk meg, amikor Dzsoni tudni akarja, van-e segítség.
Milyen szép gondolat, hogy az kívánhatja a szerepcserét, aki éppen az ember. (Vajon tudja-e valaki, hogy a filmben ki játszotta az egyik rablót Ipiapacs bandájában? Nagy focikedvelő az illető.:o) )
Más:
Sokan megkérdezik, miért nem váltok, hagyom ott a tanítást, és próbálok a hobbimból megélni, hiszen... ( Aha, szerintem is egyre jobbak :o) ) Sokat gondolkodtam is rajta. De egyrészt fogalmam sincs, hogy ezt pénzben hogyan lehet kifejezni, azaz,hogy mit érnek. (Azt meg sokáig el sem tudtam képzelni, hogy valaki fizetne is értük, de látom a Meskán, hogy fogynak a hasonló figurák. :o) ) De a talán a leginkább az tart vissza, hogy nem szeretném ugyanazt többször megismételni. Ritkán is van rá példa, (rendelésre) egyszer tettem ilyet, azt is sajnálom - azt hiszem. Engem egy figura addig izgat, míg rájövök, hogyan lesz olyan, amilyen. (Nincsenek hozzájuk minták, leírások. Eddig csak 3 esetben dolgoztam amigurumin leírás alapján: delfin, csikóhal, cápa- szenvedtem is mint a kutya,mert az istennek sem akart olyan lenni, mint az előírás. :o)) ) Amint elkészült, és meg vagyok elégedve vele, már nem szeretném még egyszer ugyanazt megcsinálni.

Mirrmurral pl meg voltam elégedve. .o)Nem is nagyon tudnám ugyanazt, mert nem is készítek leírásokat. Hát ezért. Azt hiszem. Ám " sohase mondd"!
Ja, és persze, mert szerem, amiért (nem túl jól) megfizetnek. Nem tudnék elképzelni más foglalkozást. :o))

4 megjegyzés:

  1. Párhuzamok: az első mosógépünk Hajdu Energolux volt, ami tavaly egy kicsit bemondta az unalmast, de megjavították. Ősszel érkezett egy használt Whirlpool, ami a múlt hétig állt a teraszon várva jobb sorsát. Múlt hétfőn totál leégett Hajdu barátom, 13 és fél év után, csütörtökre álltak a szennyeshegyek. Apa beüzemelte W.-t. Azóta minden nap min. 2-t mosok és még nem értem utol magam. Hát, ilyen ez.

    VálaszTörlés
  2. Ja, és nem mondanám, mi a foglalkozásom (nekem is).

    VálaszTörlés
  3. Mi a másodiknál járunk, de nem tudom, milyenre cserélnék, ha muszáj lenne. Whirlpoolt sose veszek többet, úgy utáltam a márkaszervizeseket, akik ha becsöngettek is kiállították a "kiszállási díjról" a számlát, még akkor is, amikor nem tudták megjavítani. Most Zanussi van, eddig még nem volt baja.

    A horgolt figurákról nehéz is érthető és használható leírást adni, mert nem ugyanúgy jár a kezünk. És hát ennek köszönhetően én se szoktam boldogulni a leírás alapján figurahorgolással. :o)

    VálaszTörlés
  4. Egy húszasból megvolt, és még működik. .o))

    VálaszTörlés