2010. szeptember 16., csütörtök

Nagyüzem

Van ez az új játék a horgo-blogon. Amigurumit kell készíteni. Gondoltam, szerencsét próbálok. ;o) De valami olyat akartam/akarok, ami nem jellemző rám. Szóval (majdnem) biztos, hogy nem valami dilis madár lesz. Talán valami baba, abba viszonylag ritkán fogok bele. Amikor kész lett a teste, teljesen világos volt, hogy csak kék lehet a haja. És amikor az is megvolt, akkor azt mondta, kék ruhát szeretne. Persze, hogy megkapta. És amikor az is kész volt, már láttam, hogy ő csakis a kék hajú tündér lehet, és semmi más.
Így helyes kis szárnyakat is kapott. Meg azt is mondta, nem szertne "pályamű" lenni - megértem -, viszont kéri a pajtását, Pinokkiót. (Inkább elárulom, hátha nem lehet felismerni.) Keresgéltem valami nem disneys példányt, de alig van olyan a képtárban. Ezért a színekhez megpróbáltam ragaszkodni, a figurához nem. Fancsali szegényemnek a képe, de ha ilyen orrom lenne, én sem lennék túl boldog.
Ebből természetesen az következik, hogy nem ő lesz az, amivel benevezek a játékba. :o) Van még egy-két ötletem, valamelyik csak sikerül vállalhatóra. :o) Időm biztos lesz az elkészítéséhez - akár többre is -, mert ez a jó kis őszidő kiütött rendesen. Csak energiám nem biztos, hogy lesz hozzá, 2 napja annyit alszom, mint egy medve, és nem javulok jelentősen. :o((
Amikor J hazajött, és megmutattam neki a bogyós sálat, tetszett neki. Hát ő is kapott egyet. Szerencsére még volt az A-ban néhány csomag fonal, mert a másik, ami itthon van fehér-rózsaszín-lila, ilyet soha nem hordana. De ez a halványkék nagyon kellemes színű. És nem fogadtam meg Zsófi tanácsát a 4-es tűvel, hanem maradtam a 8-asnál, de megpróbáltam egy bogyó, egy szem beosztással dolgozni. Így elég hosszú lett, de még mindig jó meleg, és már majdnem egyenletes. :o)))
És azért nagyüzem, mert még mindig van 20 dkg a bogyósból. Alighanem sál lesz belőle.:o)

1 megjegyzés:

  1. Hallo Eta,
    dein Schal sieht so kuschelig aus, genau richtig jetzt, wo es schon kühler wird.
    Und der kleine Kerl mit der roten Hose, das ist doch Pinocchio, süß!
    LG Kristina

    VálaszTörlés