2012. december 31., hétfő

Év vége

Ezzel a fodros-bodros elefánttal kívánok mindenkinek 
 bort, búzát, békességet, 
 sokkal jobb 2013-at, 
 és egészséget, mert az a legfontosabb. 


 Ami ez utóbbit illeti, részemről ennél ne legyen rosszabb,de kevesebb hidegfrontot és csapadékot kérek, ha lehetséges. Például a mai hideg napsütés egészen elviselhető. (Látszik a párna alsó csücskén. Nem a hideg, hanem a napsütés.)
  Jó, tudom, ha ennél is kevesebb esik, Szahara lesz itt, de akkor meg essen éjjel, amikor alszom, és már olyan jól vagyok, hogy ... Na, ez nem igaz.
Szóval gyorsan készítettem egy babának egy elefántot, mert úgy volt, hogy el tudom hozzá juttatni, aztán persze már nincs úgy, de ez legalább készen van. Nem úgy az 5. sbs-kendő. A  4. szent délután készen lett, sőt már elvileg előbb is, de J szerint kellett még rá 2 sor. Nos, a mérettel nem volt baj, de ez is elmúlt.
Ilyenkor számvetést kellene készíteni,  - megvolt. Terveket is, de 2006. december 29. óta nem tervezek. Két hétnél előrébb biztos, hogy nem. Vagy mégis. De azt sem publikálom. Így nem égés, hogy azt sem teljesítettem. Gondolok itt például tudatosabb, egészségesebb életmódra. (Iigen még én is tudnék mit változtatni.)
A szünet repül, kijavítottam egy halom olvasmányértelmezést (, mert mi még olvasunk), és nagyon elszomorodtam. Ezek a gyerekek nagyon ostobák (igen), vagy engem néznek hülyének. (Ez is igaz, ezért ostobák.) Mit gondoljak arról, aki a legjobb matekból, és nem logikázza ki, ha csütörtökön azt mondja, Rejtőt fog olvasni, majd hétfőn beadja a Galaxis útikalauz mind az öt kötetéről szóló ismertetést, jellemzést, akkor már csak utánanézek a neten, honnan vette. Vajon honnan? A Wikipédia az ő barátjuk.  De az enyém is. Vagy ha 4-5 ember ugyanazzal a szófordulattal él több helyen. Már 2 is feltűnik. Hm, vén vagyok, de még nem teljesen hülye. Pedig sok jó dologtól fosztják meg magukat. Én például az időm nagy részét ismét ki mással, mint Wallanderrel töltöttem. Kaptam magamnak karácsonyra 2 könyvet tőle.  Igaz, előtte befejeztem A templomosok öröksége című ismerethalmazt Steve Berrytől. Erős Dan Brown utánérzés, és mintha csak azért írta volna, hogy a rengeteg megszerzett ismeretet a laikusok fejébe tömködheti vele. Eléggé untam. Szemben a két Mankell-könyvvel. A Riga kutyáival ugyan olyan terepre tévedt, ami nem igazán neki való - a kelet-európai politikai játszmákat próbálta feltérképezni ... ugyan, kérem! :o) A Die fünfte Frau-ról még nem tudok nyilatkozni, de Wallandert továbbra is kedvelem. Wallander for president! :o) Vagy Mankell. Elvégre ő írja az öregedő detektív östörgéseit a modern kor rémes hozadékairól. J szerint jól el tudnék beszélgetni vele. Vagy ezt már mondtam?
Amit viszont biztos, hogy még nem,  az egy sajnálatos jelenség a blogvilágban, de ezt elteszem máskorra.



3 megjegyzés:

  1. Nagyon jó a kis elefánt!!!
    Olyan új évet kívánok Neked, amilyet szeretnél!

    A diákok, hát igen... Mindig mondom nekik, hogy ne nézzenek hülyének, mert nem vagyok az. Aztán amikor kiderül, hogy tényleg nem vagyok az, akkor meglepődnek. Pedig én mindig szólok előre...

    Még egyszer B.Ú.É.K.!

    VálaszTörlés
  2. Boldog új évet kívánok én is! :)

    VálaszTörlés
  3. Megnyugtató,hogy másnak is javítással telik a szünet...szintén megnyugtat,hogy máshol sem jobbak a diákok...vagy ez ne nyugtasson???

    VálaszTörlés