Szomorkás

A címet én választottam, de először örvendezünk. Sok dolognak lehet.. Például annak, hogy a szombati napsütésben tervezett 20 perces sétám 10 perces lett. (Ma több lett volna.) Azaz a lakás-tesco-távot félidő alatt tettem meg.
De nem is ezzel kellett volna kezdeni, hanem egy karácsonyi meglepetéssel. Engem leptek meg. De nagyon. Jött a postás, és hozott egy levélkét. Néztem, néztem, nem rendeltem én most semmit, nem is várok semmit. A feladó azért ismerős volt. Pont ezért nem értettem, hiszen semmiféle karácsonyi játékba nem neveztem be - szerencsére. De ez egy másik történet.És szomorú is. Szóval, hogy jött egy levél. Latinka küldte. És egy szépséges madárka röppent ki belőle.

 

 Mélységesen meghatott. Olyan jó, hogy vannak még, akik figyelnek egymásra. Olyan jó, hogy vannak, akik ismeretlenül is ismerősök, és ugyan nem tudjuk egymásról, hogy tegnap mit ebédelt a másik, mégis tudunk olyan dolgokat, amelyek összekötnek bennünket.  Ugye, hogy jó?
Van még más jó is. Az utóbbi 2 évben orchidearajongó lettem. Volt, amelyiket ajándéknak szántam, de mire át kellett volna adni, elhullatta a virágjait. (A sárga.) Így rajtam maradt. Aztán egyszer csak elkezdett virágozni. Már másodszor lep meg szép SÁRGA virágaival. A többit ajándékba kaptam. Ők is szeretnek engem. Viszontszeretnek. És itt éppen a vasárnapi lábfürdőjüket élvezik.

Nekem az idei karácsonyfánk is tetszik. Ezt most nem én formáztam, J vette gondozásába a gallyakat, és ilyennek képzelte  a karácsonyt. Szomorúfenyő.

 

 
 Még tartogatjuk egy darabig.
A könyv érdekes. Másodszor  fordul elő, hogy ugyanazt vesszük meg egymásnak karácsonyra,J és én.  Aztán csak a gond, hogy mi legyen a másodpéldányokkal.
A malacka egy ismerősnek készült, de folyton elfelejtem elvinni hozzá. :o))

 

Addig itt hoz szerencsét. Naggyon szépséges volt, amíg hímezni nem kezdtem. Azóta már nem.
Én már nagyon várom a tavaszt. Az első lépéseket már megtette.

 Már a konyhában - volt.
És jól megfértek egymás mellett a karácsonnyal. Azért lassan a sárga csak kiszorítja a fenyőzöldet - gondoltam én. A mai nagy havazás ... hát enyhén szólva elszomorít. Néha elgondolkodom, gyerekkoromban  mekkora öröm volt , ha elkezdett pilinckélni a hó,  Most meg ... olykor elgyönyörködöm a ház előtti fákban, bokrokban. Mintha csupa csipke.. de aztán az jut az eszembe, hogy holnap valahogy el kell jutni a suliba, ott parkolót találni....ááááá, öregszem. Lassan olyan leszek, mint a fölnőttek, és nem látom meg a kígyóban az elefántot. :o(
 Elkészítettem az abszolút mentes süteményt. Se liszt, se cukor, se tej, se tojás. Ja, és se kakaó. De azért jól néz ki, ugye? És amikor még egy kis reszelt almával és narancslével megbolondítottam, még finomabb lett. (Ha valaki szeretné a receptet, szívesen elküldöm. Patrícia? ) Egy baja van, hiányzik belőle a ragasztó. Legközelebb talán egy doboz Technokol?

Kitaláljátok, miféle csillagok ezek?

Áááá, egyik sem nyert. Hópelyhek. :o)

Most, hogy így végignézem, nem is szomorkás. Azért még nem tettem le róla, hogy elmondom azt is. De most mégsem akartam szomorkodni. Főleg, hogy eszembe jutott Latinka madara. :o)) Kösziiiii!