2010. december 5., vasárnap

Turbómedvék

A héten többnyire annyira elfáradtam napközben, hogy este már nem volt  kedvem semmihez. Nem is tudom, mikor feküdtem le ennyire korán, mint mostanában. Ráadásul túl sok ötletem sem volt, illetve célom, hogy mihez kezdjek azokkal, amik elkészültek. Szóval nem horgoltam egyik este sem. Csütörtökön aztán az egyik kolléganőm megkérdezte, van-e valami készen, mert az osztályával úgy döntöttek, adventi műsort készítenek az átmeneti szálláson élőknek, és van ott 16 kisgyerek is. Szeretnének olyan ajándékot adni, ami nem csak néhány csokiból áll. Ez  jó ötlet, ezért pénteken és tegnap turbóra kapcsoltam, és készítettem egy s mást.
 
 Még kell 2-3 darab, és a meglévőkkel együtt összejön a 16. :o) 
El akartam menni Bécsbe az adventi vásárra, de ebben az időben mégsem  mertem vállalkozni ekkora útra. :o(
Végül is jól döntöttem. 
Nem lesz egyszerű új életmódot kialakítani most, miután kiderült a kiütések oka; gyakorlatilag csak növényeken élhetek, amire nem sok helyen vannak berendezkedve. Éljenek a vegánok! Kutakodtam vegán blogok után, jó néhányat találtam, de sajnos egyik sem bánik takarékosan a szénhidrátokkal. :o((  Szóval itt is magamra leszek utalva. 
Megmutatom a tészta új felhasználási módját.  Így elkészítve biztos nem emeli meg senkinek a vércukrát. :o))



Sajnos nem  az én kreációm, egy kolléganőm készítette ezeket az angyalkákat. Szerintem óriási ötlet. :o))

3 megjegyzés:

  1. Kedves Eta!
    Kérdésedre a választ megtalálom a blogomban, remélem érthető lesz. (x)
    Szép tőled, hogy mindig kapható vagy egy kis segítségre, ha gyerekekről van szó! szép adventet!
    K

    VálaszTörlés
  2. Liebe Eta,

    sooooo langsam geht es mir besser,
    aber das Ohr ist noch taub. Lieben und herzlichen Dank für Deine Gesundheitslinks. Leider war zu diesem Zeitpunkt schon alles zu spät. Es ging nicht mehr ohne Schmerzmittel.

    Hoffentlich geht es Dir selbst verhältnismäßig gut.
    Liebe Grüße von Pfiffigste

    VálaszTörlés
  3. Kedves Eta! Belinda adventi játékán te nyerted meg az általam felajánlott csomagocskát. Kérlek juttasd el a címedet, hogy még a héten postára adhassam az ajándékot! címem: rozandi@gmail.com

    VálaszTörlés