Mondom Évával, hiszen gyönyörűen süt a nap. :o) Azonnal látszik, mekkora por van. :o) A héten sem sok minden készült, egyrészt a debreceni túra miatt - hétfőn kedden utazás -, szerdán megnéztük Az ember tragédiájá-t a Bábszínházban. Csütörtökön pedig úgy begyulladtak az erek megint az ujjaimon, hogy behajlítani sem tudtam őket, nemhogy fonalat vezetni meg tűt fogni velük. :o(( Ez persze csak időleges, elviselhető. Pénteken meg tökmagbuli volt, amikor is avatják a bejövő diákokat, de nálunk az a hagyomány alakult ki, hogy ilyenkor visszajönnek a korábban végzetek. Az enyéim közül 11 még az idén is szívesen meglátogatott. :o))
Azért nem voltam teljesen tétlen ám. Debrecenben elkészült az x. bogyós sál. :o)) Még 3 gombolyag, egy sálra való anyag maradt, igaz nem egyszínű. Majd valamit kiokoskodom. Vasárnap ki kellett próbálnom a gesztenyeformát, akkor már persze egy manó is kellett hozzájuk, igaz Makkmanó.
A szülinapomra kaptam J-től sok mulatságos fonalat, az egyikből úgy gondoltam sapi lesz. Elég gyorsan elkészült - volna, ha elég a fonal - 6-os tűvel. A képen látszik, hogy kb. 8 szem hiányzik a sorhoz - meg persze még vagy 3 sor, hogy jó formája legyen. Szóval a befejezés még várat magára, míg J újabb adag madzagot hoz a Westendből.
Ezért vigasztalóul a másik kapott fonalból lett egy bébielefánt. Hálózsákban.
A bábszínházbeli előadás csuda volt. A szívem sajgott a kimaradt szövegrészekért (imádom a Tragédiá-t), de be kellett látnom, hogy muszáj volt meghúzni a szöveget. A bábok (Balla Margit munkái) és a rendezés (Garas Dezső) olyan zseniális megoldásokkal élt, hogy csak ámultam (és bámultam). Itt egy kép a kezdő színből. :o)) Naná, hogy elefántos. :o)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése