2010. június 5., szombat

Pszt. Ráng :o)

Talán újasszony koromban vettem utoljára pikkelyes halat (sőt élőt), mert be kellett bizonyítanom, hogy én olyannal is tudok bánni. (Főleg magamnak, és nem én nyírtam ki.) Azóta jó nekem a konyhakész is. De ma a tecsóban annyira olcsó volt a pisztráng, hogy nem hagyhattam ki. Vettem négyet. Eléggé el nem ítélhető módon. Mert ha előre gondolkodom, akkor a mostani bejegyzésnek sokkal szebb címe van. De hát - vészes gondatlanság - négyet. És itthon nekiálltam megtisztítani őket. Gyorsan ment, és csak kétszer öltöztem át, és zuhanyoztam le, és a konyhapultot is csak kétszer mosattam át vízágyúval. :o)) Utána megkérdeztem Horváth Ilonát, hogyan lehet könnyen, gyorsan...finomat, de nem mondott semmit. Illetve csak annyit, feldolgozás előtt álljon fél órát sóban. Állt. Nem lett sós - sőt. A neten nem értem rá keresgélni, így csak beliszteztem, megsütöttem..... Na, de mikor elég jó? És miben lehet egyben sütni, ha a legnagyobb lábosban sem fekszik szépen nyugodtan? Egy kicsit összetört, egy kicsit sótlan lett, de nekem ízlett. :o) Sok-sok görög salátával. Volt olyan jó, mint csütörtökön Debrecenben. (Szeretem itthon újraélni némely gasztronómiai élményem.)
Nem sok mindent készítettem a héten, mert leginkább utazgatással telt az idő. És nem túl biztató eredményekkel jöttem haza. :o( Hétfőn Csepelre, szerdán Pestre, csütörtökön Debrecenbe majd pénteken haza. ezek voltak az útvonalak. Mindezt rohadt hideg(frontos), esős időben. :o( Nem volt kellemes utazás - egyik sem. Persze nem is nagyon cipeltem magammal horgolást, mert annyit nem is bírnék el. Egy gombolyag és a legfontosabb kellékek.
Azért készült ez-az.
A hét elején egy kulcstartó:

Néhány mosolygós - bárminek használható. Ezeket az utazás közben gyártottam, és azon nyomban el is ajándékoztam őket. Egy maradt meg mutatóba.


A magammal vitt egy gombolyagból egy cica és egy elefánt:



Végül ma nagy nehezen kész lett Sompolyogi párja. Sokat kínlódtam vele, mert az elején elméreteztem, aztán elfogyott AZ a piros (szóval másikkal újrakezdtem), végül jött még az örök mumus : a hímzést is vagy háromszor visszafejtettem. Ez lett:

Még jó, hogy Morzsi hátravan, így nem érek rá sokat töprengeni a Debrecenben hallottakon. Illetve a nem hallottakon. :o(

1 megjegyzés:

  1. Az a kis mosolygós nagyon aranyos, és az elefánt és a rókák is, egyre jobban megy neked ez a hímzés része is úgy látom. Hú ez a pisztráng a görög salátával nagyon jól hangzik, ki kell próbálnom :) Amúgy is nagyon szeretem a halat majdnem minden formában. Nagyon nehéz heted lehetett, ha sikerül kicsit pihenned majd mesélj mit mondtak, addig is sokat gondolok rád és szorítok neked, hogy minden rendben menjen :)

    VálaszTörlés