"Madarak jönnek"

Annyira nehezen várom már a napos, jó időt, hogy próbálom színes madarakkal csalogatni. Egyelőre nem sok sikerrel. Addig is hozzanak ők egy kis vidámságot.
Tegnap találtam az "elfekvőben" valami történelem előtti fonalat- talán ovis udvari pulcsit kötöttem belőle vagy 20 éve, nem túl szép, de akkor a célnak megfelelt.
Hogy ne foglalja feleslegesen a helyet, készítettem belőle egy kosárkát. Egyelőre az aktuális horgolás van benne, aztán majd kiderül.



És este , míg a család a tévét nézte, elragadott a fantáziám, és úgy döntöttem, feldobom egy kicsit a lassan uncsivá váló tojásállatot. ez lette belőle.
Déltájt kapcsolgattam a tévét, és negyedszerre is sikerült megnéznem a Szkafander és pillangó című film utolsó 20 percét. (Lehet, hogy be kéne szerezni vmi tévéműsort? ) Még az elejét sose láttam de talán nem is baj, mert lehet, hogy nem csak az utolsó 20 percét bőgném végig. Utána mindig elgondolkodom, hogy miért is elégedetlenkedem, nem vagyok sem a szobám, sem a testem börtönébe zárva, nem vagyok kiszolgáltatva mások döntéseinek, idejének, szándékainak. Nem megy nehézkesen a kommunikáció, ... Hol vagyon én ettől az embertől. És persze azon is, milyen az ember. Mennyire EMBER tud maradni. Bármilyen helyzetben talál célt, aminek meg akar felelni, amit be akar teljesíteni. És addig amíg van cél, talán erő is van a küzdelemre. Biztos nem véletlen, hogy a hős a könyve megjelenése után nem sokkal halt meg. Mindemellett pedig Anonym jegyzésével az Egy berlini nő-t olvasom. Frontnapló. Nagyon megrázó olvasmány, de az általa ébresztett gondolatok hasonlóak. Mostanában ezek a témák találnak meg.
Érdekes vitát folytattunk a 9.-esekkel a minap Horatius "arany közép" elve kapcsán: középszerű-e, aki H. életelvét követi. Nagyon okos meglátásaik voltak, de már most látszik, hogy bizony lesz, aki a percnyi csillogásért képes lesz odadobni mindent. Vajon nevelhető-e még?