2011. december 27., kedd

Aki elkésett

Az az alábbi angyal, ő már nem fért bele a karácsonyi programba, de a két napos lazítás alatt ő is elkészült.
 
De szerintem  nem fogja bánni, hogy csak a jövő évi díszítés része lehet majd. És aki kapja sem. Legalább is remélem.
És elkészült Szösz néne 2 is,
 
bár ő inkább a ferde szájú Vígláb néne nevet érdemelte ki, ami alig kínos, amikor a hímzés bajnoknőjéhez indul. De hát ... ez lesz az újévi fogadalmam. :o) Megtanulok rendesen  - na ez túlzás - rendesebben hímezni, és fényképezni. Hehe. Ez sok is egyszerre.
Egy kis vendégfogadás egy kis vendégjárás, és hipp-hopp itt az újév az iskola. Igazán igyekeztem kipihenni az elmúlt időszakot, és SEMMIT sem csinálni, azaz aludtam - észveszejtően sokat. (Úgy látszik ennyire lemerültem.) Meg egy keveset horgoltam. Első nap. Karácsony másnapján kimozdultunk, és miután az jóízű ebéd (Főtt burgonya uborkával - a kedvencem.De ez hosszabb történet.) utáni szunyókálásból magamhoz tértem, kártyázni kezdtünk. Nem vagyok nagy zsugás , általában csak a társaság (J) kedvéért egyezem bele, de minden alkalommal megállapítom, hogy mennyivel meghittebb, hangulatosabb, élvezetesebb szórakozás, mint közösen bámulni a tévét.
Ajaj! Most el kell mennem. Vár a fogorvos. Mert mikor esik ki az ember fogából a tömés? (Az enyémből) December 23-án délután.

2 megjegyzés:

  1. Szösz néne üzeni,hogy nagyon jól érzi magát az új lakóhelyén:)) Köszi,Eta! A titulust meg pláne:" A hímzés bajnoknője" :)) Hivatalosan viselnem kellene:))))

    VálaszTörlés
  2. Hááát, királynőt mégsem akartam mondani - óvatosságból. Ki tudja, ha már egyszer nem kt. Tényleg, helyesírásból még kell tanítani?

    VálaszTörlés