2011. január 9., vasárnap

Zárunk

Ahogy a címben is jeleztem: zárunk. Szóval sok-sok munka van. Javítás, javítás, javítás és a javítás javítása.(mindenki most jön rá, hogy ő jobbat szeretne, csak egy kicsit ellinkeskedte a szeptembertől-novemberig tartó időt.) Este már nem nagyon van erőm bármihez kezdeni.  Azért készült ez-az.
Pl egy mini macska:
Egy mini bagoly, is, de ő már elszállt.
És egy romantikus hölgy:

Ő lehet a cica gazdája, hiszen elkísérte a délutáni sétájára is, és most kedveskedve törleszkedik a lábához. A napernyőt még tökéletesíteni kell, mert egy kissé lötyög a nyelén. Az ernyőtől meg nem is látszik a nagy karimájú kalap, pedig jól áll a hölgynek.
És kislány született. Sajnos nem a családban, hanem egy kolléganőmnek, de nagyon örülünk. Neki készülődik a következő csimbilimbi, csak még a felfüggesztést kell megoldani.


Próbálkoztam önálló csillaggal is, de egyrészt akkora lenne, mint a hold, és sárga.  Valami más szín hiányzott a palettáról. Szerintem ez a királykék szép a másik kék mellett.
 Mára ennyit.

1 megjegyzés:

  1. Ó, ez az utolsó pillatban javítás nagyon jellemző, és nem is csak az iskolában. Remek, hogy még ennyi munka mellett marad energiád horgolni is. Mind tetszik, de a mini macska csúcs. :) A himbálózó égbolt pedig igazán kedves ajándék, biztos szeretni fogja a pici.

    VálaszTörlés