2011. január 3., hétfő

Az szünidőrül

Minden őszi, tavaszi és karácsonyi szünet előtt nagyszabású terveket szövögetek, hogy majd azt is, és kipróbálom, és majd azután még azt is, és előre örülök, mennyire kreatív leszek majd. Aztán bekövetkezik a szünet -és vagy beteg vagyok, vagy nincs kedvem, vagy  egészen egyszerűen lusta vagyok. Esetleg vendégjárás van. A suli kezdete előtt két-három nappal rájövök, hogy ezúttal sem, és azt sem, de még csak ki sem próbáltam. És a direkt e célra beszerzett anyagok (textilfesték, filcek, szivacslapok, vesszők, ....) meg csak gyűlnek, gyülekeznek, és már lassan az összes szabad teret elfoglalják. :o(
Nem volt ez másképp most sem, se nem nemezeltem, se nem fontam kosarat. És még csak nem is kötöttem. De legalább elolvastam az új Vámos-könyvet. Egyre nagyobb fanyalgással. Nem tetszett. És ez már nem az első. Pedig sokáig feltétlen híve voltam, a Zenga zének általában a szabadon választható kötelezők közt van 9.-ben. Igaz, az utóbbi könyvek gyengülő színvonala nem írja át a korábbiak érvényességét, legfeljebb ezeket nem tudom jó szívvel ajánlani senkinek. Semmilyen szívvel.
Az utolsó két napra már nem jutott javítás, így hódolhattam az elmúlt héten eléggé háttérbe szorított   horgolási mániámnak. Ismét madarakkal kezdtem. Készült egy vörös bagoly:
Kissé megtépázott tollazattal virít, de a gülü szemű kakaska mellett elég jól elvan.
A sulimikulástól az idén is fonalat kaptam. (Tavaly aranyos volt, az idén csak ötlettelen, ha jövőre sem kapok valami egyebet, már bosszantó lesz.) Az a szokás minálunk, hogy a diákok télapója minden tanárnak hoz valami vicces, rá jellemző ajándékot egy rövidke vers kíséretében - igazán jelentős opuszok születnek ilyenkor, és roppant ötletes ajándékok, többnyire saját gyártmány, és többnyire nagyon aranyos -látszik, hogy gondolkodtak, és gondosan készítették őket. Szóval egy gombolyag kék fonalat. Amiből először is egy pár zongorakesztyűt készítettem valakinek (örült) -kép nincs, mert elfelejtettem, majd a maradékot különféle családokra szánatm. Úgy mint medvéék:
 És elefánték, ahol csak a tehén és a borjak vannak jelen, a bika... hát elfogyott a fonal. :o))

J mindig háborog a piros szemű elefántok láttán- szerinte vérelefántok -, hiába mondom, hogy csak így tudnak elbújni a cseresznyefán. :o)
A mai napi kezdés pedig egyáltalán nem esett jól, részben mert hidegfront volt, részben meg ... mert nem.
Új menüvel bővült az étlap: répa-krumpli fasírt salátával. :o)) Egyszerűen lereszelem a zöldségeket, só, borsika, petrezselyem, állni hagyom, majd kb 10 perc múlva pogácsákat formázva kevés olajon kisütöm.  J szerint Govinda szag van ilyenkor. Az 5 napos zabkásaprogram után egyenesen felséges.

2 megjegyzés:

  1. Hihi, nekem tetszenek a piros szemű elefántok :D :D Nagyon aranyosakat alkottál, mint mindig, ma épp a bagoly lett a kedvencem a sok közül! De jó, hogy nem kell választanom, mert nem tudnék :)
    Nekem esett jól a tegnapi melós kezdés, dehát nincs mit tenni.... Jó, hogy van hobbi, ez majd segít :D

    VálaszTörlés
  2. :o) Szeretnéd? Elküldöm szívesen. :o)

    VálaszTörlés