Én olyan büszke vagyok arra, hogy Arany János kollégája lehetek. Gyakran panaszkodott arra, hogy heti 100-120 dolgozat, fogalmazás javítása mellett nem tud verset írni. Ez rám is igaz. Nem tudok verset írni, és gyakran van 100-120 javítandó fogalmazásom. Mint például a múlt héten. De én Arannyal szemben csak a felét javítottam ki - egyelőre. Igaz a hét nagyon sűrű volt. Pénteken tantestületi kirándulás volt - 10-re értem haza. Szombaton meg a legelső itteni osztályom érettségi találkozója. A legendás sportolók. Gyakorlatilag "együtt csináltuk" a gimnáziumot. Ami most van, annak a 80%-át ők találták ki, kezdték el, hagyományteremtők. És nagyon jó hangulatú találkozó volt - remélem, mindenkivel sikerült beszélgetnem. A fiúk megemberesedtek, a lányok meg ... szépek, érettek, kedvesek, és nem egynek van 3-4 gyereke. Büszke voltam rájuk.
Az egyik lány (nekem már csak az marad) nagyon hangulatos asztaldíszeket késíztett, és a buli végén el lehetett őket hozni. Azóta itt virulnak, mint Van Goghnál, és bár egy kicsit lógatják a a fejüket (J szerint mert itt nem süt a nap), nekem valahányszor csak rájuk nézek, napsugaras kedvem támad. Remélem, még megmaradnak egy darabig.
A szobába pedig becsempészték az őszt:
Igaz, nem volt túl sok idő, de most inkább elmulasztottam néhány doga kijavítását, hogy az óvoda projektet befejezhessem. Így készült még a kandúr mellé egy kis család, és egy malac (Babe?) is odakeveredett. Nem zavarták el.
Ma hajnalban pedig muszáj volt ezt az apróságot elkészíteni, ugyanis tegnap az Édes anyanyelvünk versenyen Saújhelyen az egyik tanítványom különdíjas lett. :o)) Így megalapítottam neki a Kancsal Bölcs Bagoly díjat. Szóval baglyot kapott. :o)))
Gratulálok a tanítványod eredményéhez!
VálaszTörlésNeked pedig a sok javításért jár dicséret:)) Hogy én mennyire utálom...