2013. április 27., szombat

Nagy fa

Az lesz, amibe belevágtam a fejszémet. Egyik nyúl sem olyan, amilyet szívesen adtam volna a doki bácsi kisfiának, ezért elterveztem egy szuper jó békát. De jött J, és elkezdett fanyalogni:tavaly majom, most béka..., mit fognak gondolni már. Azért persze elkezdtem a békát, de véletlenül túl vastag fonalat vettem (én nem szeretem a Cataniát, mert bár gyönyörűek a színei, de hamar bolyhosodik.) A lábaival kezdtem el szerencsére, és a méretükből ítélve a tervezett alak olyan másfél méter lett volna (Na, jó talán 70 cm), de ahhoz meg mennyi fonal kellene már, meg különben is az amigurumi azt jelenti, hogy apró vacak, így újratervezés lett, és  béka helyett sárkány készül. szerintetek az lesz belőle?

 
Amiből a fonal lóg a szárnya lesz. de csak kicsi, nehogy szárnyra kapjon.
Szoktam nyűglődni itt is, hogy mennyire nem kapok a lábamra cipőt. Most bementem a tecsóba és a gyógynövényes gyógycipőiből felpróbáltam vagy 9 párat (előző nap a százlábúban többet), az egyik meg jó volt. Nosza egy párral nagyobbat választottam, hogy tudjak bele betéteket tenni, mert ha csak úgy simán, akkor mintha mezítláb járkálnék. Immáron a 2. betétet teszem bele, mert tágul a lelkem, de hordható. És ilyen szép.


Vicces, közzétettem, nem látszott, benne volt a piszkozatokban, de a fele hiányzik. Érik ezt?
Most elmegyek ebédet főzni, megcsinálom a Patrícia javasolta retekleveles kaját, és majd azt mondom , kínait ettem.




1 megjegyzés: