2011. szeptember 27., kedd

Nagy utazás

Sajnos néhány nappal korábban kellett Debrecenbe mennem, mint a horgolós-kötős találkozó lesz. És hát nem is kreatívkodni mentem, sajnos,  hanem a szokásos negyedéves szkanderozásra. Bár ez ma elmaradt, mert még a a labdát sem tudom átadni a fejem fölött az egyik kezemből a másikba. Hajaj! van még mit gyakorolni! ( És persze a szteroid is marad - mind az az adag, amit előírtam magamnak.) Majd novemberben szkanderozunk. Addig azt is el kellene döntenem, akarok-e kísérleti nyuszi lenni. Nehéz a döntés. :o( A legjobb lenne  csak úgy hátat fordítani ennek az egész dpm-nek,és elfelejteni, mint egy rossz álmot. .o( Kár, hogy nem lehet.
Most meg itt ejtőzöm J lakásában (ő meg otthon, mert holnap dolgozik szegény), és igyekszem a mai maratoni utazást kipihenni. Meg a bosszúságot, hogy a KIKA nem 9-kor zár. :o(
Holnap pedig tiszteletemet teszem a BIK-ben a cukros (doktor)bácsinál, hogy egyszerre minden élvezetet letudjak.
És aztán elmegyek a KIKÁ-ba! Már a kirakattól el voltam ájulva. Mennyi lámpa! Nekem csak egy kellene, nehogy már ne tudjak hozzájutni!
A távirányító-tartó elkóborolt- pedig elsőbbséggel adtam fel. :o( És egyhamar nem készítek újat, mert Belinda óvoda-projektjét kellene teljesíteni. Elég nehezen haladok vele, állandóan alszom.:o( Ahelyett, hogy értelmes dolgokkal tölteném a napot. Mint pl. könyvpakolás. Amikor megígértem a figurákat, nem gondoltam, hogy ennyi ideig elhúzódik a nyavalyám. De a kisujjam szépen javul, a kétszázas már a markomban marad, csak az ötösök potyognak ki.  De hát ki akar ötösöket szorongatni.? :o)

2 megjegyzés:

  1. :)

    Szerintem a posta tudja hogy szépeket horgolsz, ezért kóborolnak el a csomagjaid. Emlékszel az első Böbe hozzám sem érkezett meg..

    Kívánom hogy mielőbb javuljon az állapotod, hogy legalább a kedvtelésednek hódolhass:)

    VálaszTörlés
  2. Drága Eta!
    Már így is túlteljesítesz a bicebóca kezeddel! Nagyon köszi!

    VálaszTörlés