2010. augusztus 29., vasárnap

A táska és én




Elkészültek a kiegészítők. Tulajdonképpen már tegnap - még a vonaton is horgoltam :o)-, mára csak a gombok maradtak. Azon gondolkodtam, ha nagyon keresgélek, biztos találtam volna Zazáleánál olyan dolgokat, amik színben illenek, de... egy kicsit benne akartam lenni én is. Ráadásul a kísérletező kedvem is kiéltem, kipróbáltam különböző mintákat. Szép élénk színek, mégis illenek a táska lilás árnyalatához. (J szerint barna. :o).) A neszesszeren meg szerettem volna ismételni az életfa motívumot, de ekkora méretben nem lehet szépen kanyarodó formákat horgolni. Ráadásul a képen az sem látszik, hogy a közepén több szín van. :o( Már csak egy szemüvegtok hiányzik, hogy teljes legyen a készlet, de az még várat magára, mert most megyek és elkészítem a mangoldot, amit B tegnap hozott nekem az Alföldről.
Tegnap még megfejeltem a gyaloglós programot a Lehel utca - Westend - Margit híd - Nyugati távval. :o) Az első kényszerűség volt, ugyanis előző este egy kb 50 méteres távon ügyesen elhagytam a jegytömböm, mai nemcsak azért volt baj, mert még 7 jó jegy volt benne, hanem mert reggel sehol nem tudtam jegyet szerezni. És ahogy az én formám ismerem, azonnal jött volna ellenőr, ha felszállok a villamosra. (J szerit azon a szakaszon még soha nem jártak. ) Aztán a Lehel út végén rájöttem, ha most elmegyek a metróhoz, majd onnan vissza Westendhez, az kb annyi, mint ha egyenesen továbbmennék. És így is tettem. :o) B-vel beszélgetve meg észre sem vettem, hogy mennyit mentünk. (Vajon miért van újabban annyit zárva a Maciművek?)Bár ő időnként aggódott, hogy bírom-e még. De minden rendben volt. :o)) És a mangoldot is jól megsétáltattuk. Szóval most muszáj valamit kezdeni vele.
A családból csak én szeretem egyedül. :o) Hurrá!

Jandó játékot hirdetett:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése