2013. március 17., vasárnap

Március idusa 2013

 Nem kis meglepetéssel érkezett meg. Illetve nem is volt ez akkora meglepetés, hiszen a meteorológusok jóval korábban figyelmeztettek. Hogy én nem figyeltem rá, megbocsátható hiba, hogy mások nem, az bűn. Káosz, fejetlenség és példaadó segítőkészség. Városom honlapját olvasgatva szorong a torkom. Sajnálom, hogy a szomszéd iskolában nem volt melegedő, oda talán le tudtam volna menni, segíteni. Így esélytelen volt. Sokat lehetne elmélkedni erről a két napról, de megtették ezt már mások, csak ismételni tudnám őket. Szerencsére az én gyerekem vonattal indult Pestre, és bár több órás késéssel, de meg is érkezett még csütörtökön. Azonban el tudom képzelni azoknak a hozzátartozóknak a lelki állapotát, akik otthon tehetetlenül várták, hogy a gyereküket, szüleiket, rokonaikat, ismerőseiket ... végre kimentsék a pálya fogságából. A fejetlenség csimborasszója.  És még szerencse, hogy nagyobb katasztrófa nem történt. Vajon miféle következmények lesznek a jövő héten?
Szombaton  már muszáj volt elmenni a boltba - autóval, mert inkább az törjön, mint én. Szórakoztató látvány lehetett, amint elbalettozom a  parkolóban álló kocsihoz, oda ugyanis nehezebb volt eljutni, mint kocsival  a Tescóhoz. Itt pedig az egész város összejött délelőtt - más sem ment már le csütörtökön vásárolni?
Én meg itthon teljesen el voltam varázsolva. Tegnap egész nap meg voltam róla győződve, hogy ma szombat lesz.  Nem is mentem le a cuccokért, amiket kedvenc kistermelőm hétvégére hozni szokott. Majd éjjel 11-kkor megvilágosodtam (Wallander szombatonként nyomoz), és egyben el is keseredtem,  hogy vége a jó kis ejtőzésnek. Tényleg? Holnap suliba kell menni? Pedig milyen jól elszüttyögtem itthon az időt.  Aludtam, főzőcskéztem... a hülye havazás annyira megkavart, hogy csütörtökön elfelejtettem kivenni a táskámból Laci bácsi főztjét. .o(   Pótolni kellett a kiesést.
 De azért alkottam is.  A minap hirtelen felindulásból rendeltem egy halom szépséges színű fonalat a Gombolydából.   Nagy elképedésemre leginkább hímzőfonal vastagságúak (ezt már mondtam), de azért elhasználom őket, pl. ajtódíszre. Szegény átmeneti kabát meg csak lógicsál ott, és nem tudja, mikor jön végre ő.


A színes madarak is ebből készültek (néhány elbújt a vastag barkaágak mögött):

 

Készülök a cukrosbácsihoz is, meg Debrecenbe is.

 


 

 A pulcsisnak és a kicsi nyuszinak tehát már van gazdája, a többi még várja, hogy kitaláljam. A medvemacska egy kicsit sötét, lehet, hogy marad a selejtben.

Ezek meg ... egy kicsit nem figyelek, és máris eggyel többen vannak. :o)
 A tulipánokat azóta felváltotta egy csokor teszkógazdaságos nárcisz, mert nem bírom ki tavasz nélkül.

Olvastam is, egy nagyon megrázó történetet egy bulimiás és egy anorexiás lányról. Az egyik meghalt, a másik éppen készül átszellemülni, és jégviráglánnyá válni. Azt gondolom, felveszem a "szabadon választott kötelezők" listájára.

2013. március 7., csütörtök

Ha már egyszer ...

Nyúkfi2 is elkészült. Tulajdonképpen már vasárnap este olyannyira kész volt, hogy csak a pulcsija háta hiányzott, de sikerült úgy kikészíteni magam - pedig szerintem nem is dolgoztam sokat -, hogy a teljes kimerültség állapota úrrá lett rajtam. Hidegrázás, hányinger meg effélék. Ilyenkor egy gyógyszer van, aludnom kell vagy 2 napot. Aztán mehet újra a verkli. Holnap.


Szóval aludtam, aztán ma már nem voltam rosszul reggel sem, ezért befejeztem a nyúlfit. Egy dokibácsi kisfiának akarom majd adni amikor el kell mennem kontrollra. Jó kajakos lett a válla, mert a pulaj hátát egy kissé nagyra sikerült kötnöm. de ki van zárva, hogy bármit változtatok rajta. Legfeljebb másik nyulat csinálok.
Aztán csibéket akartam készíteni, de valahogy sosem az lett a kezdeményből. Hiába, a fonalnak megvan a saját akarata.

És ha már itthon voltam, új recepteket kreáltam. Céklakrémlevest és batátakorongokat. A céklakrémlevesbe két közepes céklát és egy közepes krumplit (majdnem azt írtam, burgonyát, de nem vágok fel, nem vagyok én hivatásos. :o) ) lereszeltem, a biolevesporos vízbe söpörtem őket a tányérról, és jól összeforraltam. Amikor szerintem megfőtt, tettem bele a tegnapi brokkoli főzővizéből meg a brokkoliból is, és leturmixoltam. Szép bordó szmötyi lett, azt meg behabartam rizsliszttel és zabtejszínnel, majd hajigáltam bele brokkolikat, bazsalikomot és rozmaringot. (nagyjából 4 adag) Szerintem jó lett. Egy kicsit még sózni kellet, de akár cukor és citrom is mehetett volna bele. Ehettem volna hozzá Wasa rozsszeletet, de mégsem, mert utána jött az atrakcióóóóó! 1 szem batátát (Aldi) lereszeltem, besóztam, hogy levet engedjen, tettem hozzá 2 kanál kukoricakenyér-lisztet és két kanál rizslisztet (ettől jó ropogós lesz), összegyúrtam, és lapos izéket nyomogatva belőle egy kis olíván megsütöttem. És sok zöldsalátával fogyasztottam. (Azért mégis csak van bennem valami séfvér, vagy csak sok szakácskönyvet olvastam.) A batáta azért jó, mert tényleg alacsony a glikémiás indexe (30). Ja, 10 db lett belőle, és a fele megmaradt holnapra..

Az angol tányért pedig a bolhapiacon lőttem, de sajnos csak egy volt belőle. Illetve kettő, de a másik csorba. De talán még lelek hozzá párokat.