2010. augusztus 24., kedd

Keresem az új kihívást :o)

Elkészült az "übercíher". Ha jól megnézzük, csak nyomokban hasonlít az újságban lévő mintára, de sebaj, és nem az újságban jelzett 20 dkg fonal van benne, hanem inkább 35, de legalább az alsó csipke sikerült. Egyébként nekem így is tetszik. :o) Annyira, hogy délután átlapoztam az itthon lévő újságokat, hátha megint beleszeretek egy ruhadarabba, és elkezdhetem horgolni-fejteni. (Ennyit az elvekről.) Ezt legalább 3x fejtettem le teljesen, a részlegesekről ne is beszéljünk. :o)


Közben szekrénypakolást is rendeztem, és találtam egy nagyon izgalmas dobozt. (Általában mindenféle dobozokat elrakok, aztán néha rászánom magam, és néhányat kihajítok - nagy szívfájdalommal.) Szóval ráakadtam egy dobozra, és rögtön tudtam, mi az. Ebben lakak Mackóék. Pont befértek.

És Mm még ki is kandikálhat az ablakon. De ha megfordítjuk (a mackót, akkor Nyuszi háza is lehetne. :o) Így meg Mm kuckója. A saját, és nem a Fülesnek épített.
Sulikezdésre pedig a közvetlen kollégák kaptak egy kis kulcstartót.
És a dilis madarak is szaporodtak eggyel. Ha nem lenne alja meg lába, és nem tömtem volna ki, tojásmelegítő is lehetne, de mi ritkán eszünk olyasmit.

De a legbüszkébb a blúzra vagyok. :o) Viselve biztos jobban még mutat majd. De az csak a hétvégén derül ki.

5 megjegyzés:

  1. Erre a blúzra tényleg büszke lehetsz! Persze a többi horgolásod is szenzációs, de ez a felső nagyon-nagyon szép! Én is hordanám :-)

    VálaszTörlés
  2. Köszi :o) ritkán szánom rá magam ruahdarabokra, mert sokáig tart elkészíteni, meg a minta soha nem egyezik a szükséges mértektekkel, de most nagyon fellelkesültem.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon klassz a blúz!
    Viseld egészséggel!

    VálaszTörlés
  4. Hűha, szerintem is nagyon jól sikerült a blúz!!!! Nem is baj, ha nem olyan, mint az újságban, épp ettől szép a kézimunka, az egyediségtől!!! :)

    VálaszTörlés
  5. Kösz, lányok.
    Mágika, a lányomé lesz. Nekem nem lenne elég 35 dkg fonál. :o((

    VálaszTörlés