A minap örömmel láttam, hogy már 50-re rúg a legális követőim száma. Illetve 50,5-re. Ezt már régebben kifejtetem, most nem ismétlem meg. Arra gondoltam, ez már komoly mennyiség, és az ötvenedik jelentkezőt megajándékozom valami aprósággal. (Nagyobb munkába most nagyon érek rá belekezdeni.) De mivel a 49, 5 és az 50,5 egyaránt 50-re kerekíthető, két jelölt is van. .o)) Belinda és Liliom. Kérlek Titeket, válasszatok a következők közül: elefánt, pingvin, hóember, angyalka (nem olyan flancos vékony tűvel készült, csak valami bumfordi),vagy rám bízzátok. HA döntöttetek, hagyjatok itt üzenetet. Azt is mondjátok meg, kulcstartó vagy nagyobb méret felelne-e meg. Ha elkészült, amit választottatok, szólok, és megbeszéljük, hogy jut el Hozzátok.
Amiért nincs sok időm, az egyrészt .... , másrészt a héten alapítványi bál lesz szombaton. A tombolára készült is néhány apróság, és még a meglévő készletből is válogattam.
Ennél több, de nem fényképeztem le mind, majdnem egyformák.
Amint ennek vége, valami csapatépítő tréningre megyünk, kíváncsian várom. Aztán továbbképzés, majd kontroll, és mindjárt itt az adventi est is. Már nem is fura, hogy egyáltalán nincs karácsonyváró hangulatom. Tulajdonképpen jó ideje nincs. És nem elsősorban az idő miatt.
Hűűűűű, a reggeli köd nagyon rosszul esett. :o(((
Jaj, nagyon aranyos az a horgolt fenyőfa :)
VálaszTörlésJó sűrű a programod :)
Liebe Eta,
VálaszTörléslaaaaange war ich wieder nicht bei Dir,
habe Dich aber nicht vergessen.
Es gibt wie immer viel zu tun.
Danke, dass Du bei der Maschensuche mitgemacht hast.
Für morgen wünsche ich Dir dann einen schönen 1. Advent.
Hab´s gerade erst gelesen, dass es ja schon morgen ist.
Liebe Grüße von Pfiffigste
Kedves Eta! Nagyon örültem, amikor olvastam, hogy kaphatok egyet a munkáidból! Nagyon tetszenek, amiket horgolsz! :)
VálaszTörlés