Na, az idő halad. Én meg lemaradok mindenről. Például ismét nem tudtam elmenni színházba. Valami színházundor törhetett ki rajtam, mert január végén is mentem volna, de rosszul voltam, meg három hete is mentem volna (az volt a karácsonyi ajándékom), és rosszul voltam, és ha jól meggondolom, folyamatosan rosszul vagyok hétvégére. Szombaton alszom, vasárnap meg behozom a szombati lógást. Így nem horgolok. Meg hát kedvetlen is vagyok. Nyomaszt sok minden. Keresem én a pozitívumot, de nem nagyon találom. Ha szétnézek a nagyvilágban, még kevésbé. Mi is lenne vigasztaló, a szomszédok, rózsa, a helyi dolgok? Áááá, nem is érdemes szóra.
Miközben ezt írom, hallgatom a Zárórát Máscsaival . 89-ben ilyen szövegeket írt:
Munkadal
Aki szónokol, mindentudó.
Az élelem és az értelem jegyre kapható.
Aki kérdez, áruló, Aki egyetért megbízható.
Csak a hallgatás a jó.
Búsképű lovag
Szélmalmok országába értünk.
Szükségünk lenne újra rád.
Varázslók hatalmában élünk,
Vigyázz, nagyon vigyázz!
HA bármiért kiállsz, vigyázz!
Zseni ez a pasi, az már biztos!
Szóval, hogy valami vidámat is mutassak:
Várom a tavaszt: És töröm a fejem, hogy az ügyeletes apróságok mit kapjanak.
És közben készült egy kék madár. Hátha hat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése