Ahogy a címben is jeleztem: zárunk. Szóval sok-sok munka van. Javítás, javítás, javítás és a javítás javítása.(mindenki most jön rá, hogy ő jobbat szeretne, csak egy kicsit ellinkeskedte a szeptembertől-novemberig tartó időt.) Este már nem nagyon van erőm bármihez kezdeni. Azért készült ez-az.
Pl egy mini macska:
Egy mini bagoly, is, de ő már elszállt.
És egy romantikus hölgy:
Ő lehet a cica gazdája, hiszen elkísérte a délutáni sétájára is, és most kedveskedve törleszkedik a lábához. A napernyőt még tökéletesíteni kell, mert egy kissé lötyög a nyelén. Az ernyőtől meg nem is látszik a nagy karimájú kalap, pedig jól áll a hölgynek.
És kislány született. Sajnos nem a családban, hanem egy kolléganőmnek, de nagyon örülünk. Neki készülődik a következő csimbilimbi, csak még a felfüggesztést kell megoldani.
Próbálkoztam önálló csillaggal is, de egyrészt akkora lenne, mint a hold, és sárga. Valami más szín hiányzott a palettáról. Szerintem ez a királykék szép a másik kék mellett.
Mára ennyit.
Ó, ez az utolsó pillatban javítás nagyon jellemző, és nem is csak az iskolában. Remek, hogy még ennyi munka mellett marad energiád horgolni is. Mind tetszik, de a mini macska csúcs. :) A himbálózó égbolt pedig igazán kedves ajándék, biztos szeretni fogja a pici.
VálaszTörlés