Evangélium

vagy hasonló. Megint nagy siker volt az adventi estünk. Furcsa dolog ez, készülünk valamire 3-4 hétig, 50-en, 60-an, vagy ha csak a kis csoportom veszem, 5-en-6-an, kerekítgetjük, szépítgetjük, izgulunk, az előadás napján felfokozott a lelkiállapotunk, aztán jön az a bizonyos 6-8 perc, és vége.  Elmúlt. Egyszeri   esemény volt, még egy ideig emlékezünk rá, még vagy 10-15 percig tart az öröm: "Ez  is sikerült..." Aztán semmi. Éreztétek már azt az ürességet, ami ilyenkor "eltölti" az embert? Üresség, szomorúság, vége a várakozásnak.  És ilyenkor elhatározom, hogy jövőre nem akarom ezt érezni. (De ha kihagynám, még rosszabb lenne.) Aztán elmenőben az egyik gyerek odaszól: "Jövőre?" És ez jó. Hogy nem nyűgnek érezte, és szívesen benne lesz ismét egy idegbajos, nyűglődős felkészülési folyamatban. :o))
De amíg készülünk az este, nem nagyon van kedvem itthon szöszmötölni. Sütit az idén nem készítek. Kóstolni sem tudom:o( Így nem sok kedvem van hozzá. Vettem egy stollent, Mama biztos süt bejglit, és talán készítek egy kuglófot. Ennyi lesz a nasi. Az utolsó pillanatban kaptam diabetikus szaloncukrot - valami isteni. Régebben már vettem, az annyira rossz volt, hogy ki is dobtam az egészet. De ez ... csak nehogy felfaljam egyszerre.
Ezt:

 

Időnként azért horgoltam. Végül is 23-an lettek. 60 egynéhány helyett. Szívem szerint mindenkinek adtam volna, a portástól a könyvtárosig, de későn kezdtem hozzá. A keményítés vicces volt. Keményítőt vettem. Az előírt adag többszörösével kezdtem, löttyedt marad. Megismételtem az eljárást a többszörös többszörösével, annyit értem el, hogy a papír, amivel kitömtem a szoknyájukat, jól beleragadt, és mire kiráncigáltam belőle,  ismét plötty lett. :o))

Minden esetre mégis velük kívánok

minden kedves erre járónak      

békés ünnepeket,  

szép karácsonyt.

Vajon Jampipihez megérkezett-e az ajándék?