A fonál és én

Nem bírom ugyanis fölvenni. A fonalat. Képletesen és szó szerint sem. Valahogy nem látom az értelmét, célját, és ebben nem hinném, hogy a nyavalyám a ludas.  Megint volt nagy ejházás-hűházás, pedig én megmondtam szeptemberben, hogy novemberre rendben leszek. :o) Szóval a debreceni túra rendben. Maradtam - szokás szerint -  Pesten, kinéztem a Vörösmarty térre, szép volt. Szerencsére nem volt semmi apróm, így nem vettem újabb díszeket, mütyürkéket, gyertyákat (pedig ez utóbbi megkísértett), csak nézelődtem, és szimatoltam. Hűűű, az a szagorgia! Mióta teljesen vegán vagyok, nagyon érzékeny vagyok a szagokra. Pl az összes húskészítményt büdösnek érzem. :o)) (Vagy ezt már mondtam?) Ezzel csak az a baj, hogy amikor reggelente készítem a szendvicset TJ -nek, sose tudom eldönteni, hogy az a felvágott tényleg romlott, vagy csak azt hiszem. (Eddig még nem reklamált.)
Szóval a fonál: az a nyamvadt kötés kb 3 cm-vel lett nagyobb, és a horgolótűre sem áll a kezem. Nem is tudom, mivel telik az időm. Leginkább alszom. Főleg mióta setét van már kora délután. :o(( Na, jó, néha olvasok is. Kötelezőket. :o(  És olykor pakolok, mert még mindig nincsenek a helyükön a dolgok. Ráadásul nem emelhetek 2 kg-nál többet - mondták Debrecenben.  Hm.
Így aztán csak egy újdonságot mutatok:

Ő ment a cipősdobozba. És néhány ifjúsági regény. Az persze egy másikba.
És mivel nem tudok újdonsággal előrukkolni, mutatok régit. Elvittem a gépet, és J-nél lefényképeztem az első műveket:

 A nyuszi kivételével még valamennyien hímzőfonalból 1,5-ös tűvel készültek. Jó kis türelemjáték volt.
És van még két hal. Arany. Egy sapkás, meg egy fekete fátyolfarkú. Nem is arany egyik sem. :o)